Nos, folytassuk hát a tejfogyasztó Pista és haverjai történetét (aki még nem olvasta az első részét a történetnek, az itt találja), aki, miután már tisztában van némi sourcing és forecasting ismeretekkel, elkezdett morfondírozni azon, hogy ha már ismeri a tejvásárlás költségeit, korlátait és annak várható igényét, akkor azt is meg tudja határozni, mi a leggazdaságosabb mennyiség amennyit egyszeri vásárlással meg kell vennie, illetve hogy ezt a vásárlást hol kell lebonyolítania. Ez vajon minden, ami a hatékony készletgazdálkodáshoz kell? Nos, még nem egészen. Már tudjuk, hogy Pista hol és mennyit fog a tejből vásárolni (ezt a szakirodalom lot size-nak hívja), de azt még tudnunk kell, hogy mikor kell a boltba menni. Várjon Pista addig, míg a tej el nem fogy? Ne feledkezzünk meg Pista nagyapjáról, aki miatt némi plusz tejkészletet kell a hűtőben tartania, tudjuk, ő is tejes és bármikor felbukkanhat. Továbbá az sem biztos, hogy Pista mindennap el tud menni a boltba vásárolni. Ha ez így van, akkor minden vásárlás előtt meg kell győződjün arról, hogy a tervezet vásárlás lefedi-e azt az igényt addig, ameddig ismét elindul vásárolni. Ha az igények és költségek számbavétele alapján úgy dönt emberünk, hogy kereskedelmi mennyiséget rendel egy nagykereskedéstől (vagy akár a termelőtől), akkor a rendelési mennyiségnél azt az időintervallumot kell figyelembe vennie, míg a megrendelés feladástól a tej a hűtőbe nem kerül. Ez az időintervallum a megrendelés leadtime-ja.
Bár kezd kicsit bonyolult lenni, ez még mindig egy egyszerű készletgazdálkodási példa. Hogy tovább bonyolítsuk, tegyük fel, hogy Pista igazából egy iszákos gyerek. Bár átlagosan fél litert iszik naponta, valójában előfordul, hogy napokig rá sem bír nézni, aztán egyszer csak pótol mindent és literszámra iszik egyetlen nap alatt! A hétvégi meccsnézések tej- és süteményfogyasztása sem egységes hétről hétre, attól függően, hányan izgulják végig a meccseket és egyáltalán nyer-e a csapat. Ezek miatt az igény előrejelzése még bonyolultabbá válik. Ha Pista nem tudja előre, hogy másnap vedelni fog vagy sem, ahhoz elegendő biztonsági tartalékot kell tartson a hűtőjében. Szintén, hacsak nem tudja előre, hogy hány haverjával nézik a soron következő mérkőzést, és hogy mi lesz ennek amérkőzésnek a kimenetele, elegendő tartalékot kell felhalmoznia a tejből. Ez a példa jól mutatja az előrejelzési folyamatok összetettségét.
És hát még a süteményről még nem is beszéltünk. A haverok a házi készítésű süteményt preferálják, ezért Pistának meg kell terveznie az összetevők beszerzését, hogy a süteményt időben el tudja készíteni. Mivel Pista útál főzni (mekis kaja rlz) ezért nem jellemző, hogy a konyhaszekrényében megtalálhatóak a süteménysütés hozzávalói. Megtehetné, hogy a múltbeli igényei alapján egymástól függetlenül megtervezi az összetevők egyenkénti igényét, de ez azért nem tűnik túlzottan jónak. Az sokkal jobban szimpatikus, ha megpróbálja megbecsülni a várható süteményfogyasztást, majd a recept alapján kiszámolni az egyes hozzávalók szükségletét. Az ilyen igényeket függő (dependent) igénynek hívják, hiszen a hozzávalók igénye a sütemény igényétől függ. Ha tudod, hogy mennyi sütit akarsz sütni, és azt is tudod, hogy egységnyi süteményhez mennyi tej kell, akkor azt is tudod, hogy az összes süteményhez mennyi tej kell. Sima, nem? Ha bármelyik összetevőre a sütemény igényétől függetlenül is van igény (a haverok szeretik a mogyorót magában is eszegetni), akkor a mogyoróra vonatkozó előrejelzés a független igény és a süteményszükségletből levezetett függő igény összege lesz.
Aki nem szeret sütögetni, abban felmerülhet, hogy ha már vesződni kell vele, miért nem gyártok le előre ipari mennyiségben süteményt? Ezzel ritkábban kell szenvedni a konyhában, kevesebb energiafogyasztás, kevesebb idő, kevesebb mosogatás ugye :) Pista, aki a tejellátás kritériumaival már maximálisan tisztában van, már tudja, hogy az előregyártás befektetés, méghozzá kockázatos befektetés, hiszen egy olyan édességben áll a pénze, mely nem biztos, hogy elfogy, megszikkad és utána már egyetlen havert sem érdekel. Bevezethet azonban egy olyan hibrid rendszert, hogy legyárt nagymennyiségű alapsüteményt, lefagyasztja, majd közvetlenül a hétvégi meccs előtt adja hozzá a végső hozzávalókat (csokiöntet, mogyoró stb) egy kisebb mennyiséghez, mely várhatóan lefedi a hétvégi fogyasztást.
A hozzávalók beszerzése szintén a már megismert kihívásokkal jár. Elképzelhető, hogy egyik-másik alapanyag nem kapható a közelben. Olyan is lehet, hogy a minőségét évekig megőrzi egyik-másik kellék, így előnyös üzletet köthetünk azáltal, hogy előre vásárolunk nagytételben például mogyorót, természetesen sokkal előnyösebb áron.
Na és mi van akkor, ha mindenki különböző tejet akar? Nos, azt hiszem, nem kell tovább folytatnom...
Hát, erről van szó. Egy egyszerű probléma, Pista és környezetének tejfogyasztásának vizsgálata rávilágít az ellátási lánc menedzsment összetettségére. Ezen a példán keresztül rámutathatunk az ellátás-menedzsment legfontosabb fogalmaira és kihívásaira. Vajon Pistának vennie kell-e egy számítógépet ahhoz, hogy a tej- és süteményellátást megtervezze? Nos, nem hinném. Azonban üzleti környezetben, ahol a vállalati lekötött tőke a készletekben testesül meg, egyfajta stratégiai szükséglet időt, pénzt és eszközt áldozni az ellátási lánccal kapcsolatos döntéseinkhez. Lépjünk túl a tejen és a süteményen és kezdjük el hasonló nagyítón keresztül vizsgálni ellátási láncunkat.
Utolsó kommentek